A civil szervezetek nem kapucnis pulcsi tervezésére jöttek létre – Méth Barbara marketing kommunikációs szakember
Az adományozás és a jótékonykodás a tehetetlenség érzetének legyőzésére tett próbálkozás, vallja Méth Barbara, aki marketingszakemberként közel egy évtizedet töltött el a nonprofit szférában egy civil szervezetet támogatva szaktudásával. Az egy százalékos kampányok finisében indokolt volt erről a témáról beszélgetni a Krízisek és Pofonok podcastban is.
Kevés az erőforrás és nagy a marketing zaj – ráadásul nagyon sok a versengő nemes cél, amire fel lehet ajánlani az egyszázalékokat. Ez óriási kihívás elé állítja a civil szervezeteket, amelyek ráadásul egész éves működésüknek meghatározó részét kell megszerezzék ebben a szűk, pár hetes időszakban.
Érthető, de mégis kifogásolható, ha a nagy igyekezetben a civil kampányok túllőnek a célon, etikátlan, vagy akár jogilag is véleményes módon kísérlik meg befolyásolni, meggyőzni az adózókat. Bármilyen nagy a verseny és bármekkora is a tét, a kampányoknak nem kellene átmenniük „nyomorpornóba”, vagyis a rászorultság, a kiszolgáltatottság rendkívül felkavaró mutogatásába, vagy más, nem kevésbé legitim célok leszólásába. Méth Barbara abban semmiképp sem hisz, hogy az adakozói kedvre jó hatással van a bűntudatkeltés, és hosszú távon sem éri meg ilyen módon manipulálni az adakozókat.
Ugyanakkor arról is szó esik az epizódban, hogy a civil szervezetek mindig valamilyen cél érdekében jönnek létre, egyáltalán nem feladatuk érteni a marketinghez, csak a rendkívül szűkös erőforrás kényszeríti rá őket, hogy a kampányokkal, adományért való kalapozással is foglalkozzanak. Egyszerűen legtöbbször nincs módjuk emellé szakembert is bevonni: ezért a főtevékenység kárára kell energiát fordítani a kapucnis pólók, kitűzők tervezésére, gyártására, és ezért kerülnek ki olyan kampányok a kezeik közül, amit egy hozzáértő valószínűleg nem engedne át a szűrőjén. Ahogy a podcast epizódban Méth Barbara fogalmaz: ha minden ügynökség örökbe fogadna egy civil szervezetet, abból szuper kampányok tudnának születni.
Tetszett a beszélgetés? Hallgass bele más adásokba is! Beszélgettünk már manipulációról a harcászatban, a borok világában, a történelemben, az irodalmi bestsellerek kapcsán, a divatban és az építészetben is. De megtudhatod azt is, hogyan hat a manipuláció a bűnügyek esetében, vagy hogy jellemző-e az állatvilágra!