Mi az abszolút zene? – Bartók György a Krízisek és pofonok podcastban

Egy újabb elrugaszkodott beszélgetést hallgathatnak meg a Krízisek és Pofonok podcast legelkötelezettebb hallgatói: Bartók György zeneszerzővel szóba került a Kisherceg, Axl Rose, sőt, még az is, mikor szeretne inkább süket lenni. 

A zene egyértelműen az érzelmekre hat, megkerüli a rációt, a racionalitást. Ezek a direkt manipulációs hatások leginkább a reklámzenékben, a filmzenékben érhetőek tetten, amit az is mutat, hogy a feliratozott filmekben nemes egyszerűséggel kiírják, hogy a jelenetben hallható zene milyen hatást kellene kiváltson. Bartók György szerint ugyanakkor egy zeneszerző ennyire tudatosan nem alkothat, legfeljebb szerencsés dolog, ha tudja, mi hogyan fog hatni a hallgatóságára. Szerinte „a zenetörténetnek alkotni egy nagyon vesztes állapot”, és slágert sem lehet szándékosan írni, sokkal inkább organikusan lesz népszerű szám egy Csillag vagy fecskéből, vagy a Most múlik pontosanból. Még olyan anti-rocksztár is szóba került, mint Ujj Zsuzsi és a Csókolom zenekar. 

Ha már zenei manipuláció, nem lehetett megkerülni a karmester szerepét, ahogy Bartók György zeneszerző rámutat: a karmester közvetlenül egyetlen hangot sem hoz létre, mégis ő éri el, hogy a zenekar azt és úgy játsszon, ahogy ő elképzeli, eltervezi. Persze, a hallgatóság is manipuláció áldozata lehet, rá is hat a karmester átszellemültsége, de a hely szelleme is: a pezsgő, a csillogás, a koncerttermeket, operaházakat körülvevő aura. 

A közönség is hat a létrejövő műre, akár tetszésnyilvánítással, akár mozgolódással, köhögéssel, bár, ahogy Bartók megjegyzi: a közönség testileg legyen passzív, az intellektus vegyen részt, a többi lehetőség erősen korlátozva van. A zenészek sem, és a közönség sem véletlenül ment oda, számít rá, hogy befolyásolni fogják. 

Az adást itt hallgathatod meg:

Tetszett a beszélgetés? Hallgass bele más adásokba is! Beszélgettünk már manipulációról a harcászatban, a borok világában, a történelemben, az irodalmi bestsellerek kapcsán, a divatban és az építészetben is. De megtudhatod azt is, hogyan hat a manipuláció a bűnügyek esetében, vagy hogy jellemző-e az állatvilágra!