Az élmények nagy része az emberi interakciókon áll, vagy bukik – Dr. Kulcsár Noémi. METU docense, Turizmus Intézet vezetője

„Az átverés semmilyen módon nem tud hatékony lenni hosszú távon” – vallja Dr. Kulcsár Noémi, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense, a Turizmus Intézet vezetője az idegenforgalomra itt-ott még mindig jellemző ügyeskedésekkel kapcsolatban a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában.  A legtöbb becsapásnak szerinte akkor vagyunk kitéve, ha tömegturisták vagyunk, ha felkészületlenül megyünk el távoli desztinációkra. Persze ha minél messzebb megyünk a saját kulturális közegünktől, akkor válunk a legkönnyebben áldozatokká.

Az élmények nagy része az emberi interakciókon áll, vagy bukik – azaz a kínált, megszerzett élmények garantálják leginkább azt, hogy egy utazásra végül jó szívvel emlékezünk-e. „Az élmény mindig valamilyen hatás, valamilyen lenyomat” – mondja el Dr. Kulcsár Noémi, amelyhez hozzájárulnak a helyhez kötődő legendák, anekdoták is.

Az epizódban esett szó még a turistacsapdákról és turista gettókról, valamint a turista paradicsomokról is. Valamint az olyan turista „attrakciókról”, amelyeknek nincs valódi történelmi háttere, mint például Júlia erkélye – a veronai látványosságnál még házasságot is lehet kötni, pedig a Rómeó és Júlia szerelmes tragédia főhősei sosem jártak ott.

Tetszett a beszélgetés? Hallgass bele más adásokba is! Beszélgettünk már manipulációról a harcászatban, a borok világában, a történelemben, az irodalmi bestsellerek kapcsán, a divatban és az építészetben is. De megtudhatod azt is, hogyan hat a manipuláció a bűnügyek esetében, vagy hogy jellemző-e az állatvilágra!