„A köztér arra ad lehetőséget, hogy az időt kitágítsuk” – Mélyi József művészettörténész, Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, Képzőművészet Elmélet tanszék vezetője
„Az emlékezet az egy konstrukció” – hívja fel a figyelmet Mélyi József művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Képzőművészet-Elmélet tanszék vezetője a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában. A szakértővel arról beszélgettünk, milyen szerepe van az emlékműveknek az emlékezetpolitikában, ennek részeként pedig a propagandában. „A köztér arra alkalmas, hogy olyan üzeneteket lehet benne elhelyezni, amelyek szándékaink szerint nagyon hosszan nyúlhatnak ki. A lényege az emlékműnek, hogy visszatérünk hozzá, rituálék kapcsolódnak hozzá” – magyarázza a művészettörténész, aki arra is felhívja a figyelmet, az eleven élet mindenképp megjelenik a köztéren: ha rigid módon kezeljük, akkor megfagy, megdermed a köztér, miközben azért szeretjük a közteret, mert eleven.
„Én még nem láttam olyan emlékművet, amit teljes konszenzussal állítottak volna föl” – mondja el Mélyi József utalva arra, hogy emlékmű felállítása mindig társadalmi vitákat szül és ez egyenesen a lényegéhez tartozik. „Izzadságos dolog az emlékmű – meg az emlékezet általában is” – mutat rá a Krízisek és pofonok podcastban Mélyi József művészettörténész.