„A kampány célja végső soron a szavazat maximalizálása” Tóth Csaba, politológus
„Egyetlen szavazatom van, egyszer tudom leadni, nem tudok még egyszer elmenni a boltba, nem tudom visszavonni, nem tudom megosztani” – hangsúlyozza Tóth Csaba politológus a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában. A Tökéletes kampány című könyv szerzője hozzáteszi: a kampány célja végső soron a szavazat maximalizálása.
„Nem az a feladat, hogy népszerűt mondjak, hanem hogy szavazót szerezzek – és szavazót azzal nem tudok szerezni, ha ugyanazt mondom, mint mindenki más” – hívja fel a figyelmet a kampánystratégiákkal kapcsolatban Tóth Csaba. A politológus elmagyarázza: a választás napjának kiírása utántól kell visszafelé gondolkozni: hogy állunk most, mi a legnagyobb akadálya annak, hogy ránk szavazzon egy választó, hogyan tudjuk őt meggyőzni. És aztán van egy erőforrás dimenziója a kampánynak, hogy mennyivel, mivel tudunk gazdálkodni, ezt mikor fogjuk tudni elkölteni, éppen ezért nem lesz két szereplő, akinek ugyanannyi ideig tartana a kampánya a politikai választáson.





