Too sexy?

Lehet-e egy gyermekruha szexi? Vagy lehet-e egy gyermekkorú modell szexi? Utóbbira nyilván ösztönösen NEM a határozott válasz. Hogy a ruha szabását lehet-e szexinek minősíteni – nos, nem lehet, ezt tanulta meg most saját kárán a Burda magazin hazai kiadása.

A történet lehetne szemantikai (nyelvtan-nácis) probléma is: a főszerkesztő egy szinonimaszótárt rántott pajzsként maga elé, amikor a szexi rokonértelmű kifejezései közül a bájost és a csinost szerették volna megidézni. (És nem például azt, hogy erotikus, vonzó, dögös?)  Szintén nyelvtani kérdés, hogy egy ruha önmagában semmilyen, ha azt mondjuk rá, hogy szexi / csinos akkor úgy értjük, a viselőjét teszi szexivé, csinossá. Magának a ruhaneműnek a jelzője lehet, hogy kényelmes, könnyen mosható, vasalást nem igénylő – ezeket nyilván nem a viselőjére értjük.

Nagy rajongója vagyok például a félresikerült jelmezekkel kapcsolatos botrányoknak, ebben az esetben viszont nem csak a kiváltó okot, a rossz ízléssel, a korszellemre süket módon megfogalmazott szöveget érdemes látni, hanem azt is, hogy kommunikációs érzékenység híján milyen suta módon lehet országos botrányt hozni a saját fejünkre.

A Burda ugyanis maga hozta nyilvánosságra, hogy kritikát kapott a közzétett fotó miatt, és a kísérő posztban – értelemszerűen együttérző felháborodást várva – arra kérte a követőket, hogy fejtsék ki álláspontjukat az ügyben. A követők és nyilván nem követők is, kifejtették az álláspontjukat, és az 500 közül egy se bírta mondani, hogy éljen a Burda. Ezt követően a lap levette az eredeti képet, és a főszerkesztő közleményben köszönte meg a sok fáradtságot (sic!) és a tanulságos kommenteket. Arra nem tért ki, hogy megbánták-e, hibának tartják-e, bocsánatot kérnek-e a történtekért, inkább az az ember érzése, hogy továbbra is értetlenül állnak az egész ügy előtt, és megvan a véleményük, de most már inkább nem mondják el.

Összességében tehát nem csak az a tanulság, hogy a gyerekmodellek szerepeltetése mindig életveszélyes lehet, hanem hogy a ki nem kényszerített botrányt is jobb elkerülni. A Burda ugyanis házhoz ment a „pofonért”, holott legalább három ponton is megelőzhette volna a negatív publicitást. Ha nem készíti el az anyagot; ha megörül a szerencséjének, hogy csak privát üzenetben szóltak nekik és gyorsan törlik az egészet, megköszönve az észrevételt; vagy ha nem trappolnak bele ilyen kihívó szöveggel az ügybe, külön megkérve a közönséget, hogy kommenteljék a rossz választást.

Gyerekmodellek

Hogy miért érdemes szuperóvatosnak lenni a gyerekmodellek esetében, arra számos necces eset világít rá. A klasszikus szexualizálás is sok esetben verte már ki a biztosítékot. Az egyik leghíresebb és legfelzaklatóbb eset a Vogue–hoz és egy akkor tízéves francia modellhez  kötődik. A brit közvéleményben óriási felháborodást okozott a még csak határesetnek sem minősíthető fotósorozat, érdekvédelmi szervezetek, szövetségek, politikusok szólaltak fel az ügyben elítélő módon.  A kislány azóta is sikeres modell, persze most már adekvátabb, felnőttkorú modelleket igénylő reklámokban, lévén húszéves elmúlt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Borzasztó, érthetetlenül sztereotip fényképek is napvilágot látnak. Sokszor tényleg nem érteni, „hogy került ez adásba”, ilyenkor tényleg joggal merül fel a kommunikációs szakértők körében gyakori felhördülés: hány kézen ment ez keresztül, hogyhogy senki nem jelzett?!

Csak néhány példa.

A H&M produkciójában ez a fekete kisfiú például, hiszik vagy sem, a legkúlabb majom a dzsungelben:

 

A Matalan ugyancsak egy fekete kisgyereket gondolt modellnek állítani a farsangi majomjelmezéhez:

És végezetül egy nem faji alapú, hanem egy nemi alapú sztereotípia botrány, ebbe a Gap nyúlt bele, amikor a kisfiú modellt kis tudósként, a kislányt pedig cserfes társasági pillangóként ábrázolta:

Még jó, hogy nem fakanalat adtak a kezébe.

Akár így, akár úgy, gyerekek szerepeltetésekor olyan óvatosnak kell lenni, mintha tojáshéjakon járna az ember (értsd: kreatív ügynökség), mert veszíteni nagyon sokat lehet, tulajdonképpen jóval többet, mint nyerni egy jól sikerült kampánnyal. Minél jobban feszegetni próbálják a határokat, annál nagyobb kockázatot futnak, a minden áron való kreativitás bizony veszélybe sorolhatja a márkát.

A másik pedig, hogy a botrány ellenére, a Burda nem erről lesz a legismertebb Magyarországon, hanem Sándor György halhatatlan utcai játékától.