Bízz a tudományban!
Elkészültek végre a vakcinák, de a járvány még nem múlt el, ehhez ugyanis még két jelentős lépést meg kéne tudnia tenni az emberiségnek. Az egyik feladat technológiai – a gyártási kapacitás legyen képes előállítani a szükséges mennyiséget az oltóanyagból. A másik viszont pszichológiai: meg kéne győzni a többséget, hogy kérjék az oltást.
Az „oltási kedv” növelésére világszerte népszerűsítő kampányokat dolgoznak ki, amelyek vagy az értelemre, vagy az érzelmekre próbálnak hatni. (A kettő egyszerre nehezen megvalósítható, mert vagy racionális érveket hoz a kampány, vagy érzelmi húrokat akar pengetni.) Most kezdünk eljutni odáig (én magam is a felismerés lassú folyamatában vagyok), hogy a diktátum nem fog működni, és ellenjavallt a „szkeptikusok” és az oltásellenesek hangos letorkolása, hülyének nézése, sokszor bármennyire is lehetetlen azonosulni az „érveikkel”.
Ahogy minden valamirevaló kampányban figyelembe kell venni az ellenérzéseket, a fenntartásokat, méltányolni kell, hogy nem gondolkozik mindenki ugyanúgy – vagy nem gondolkozik egyáltalán. Pedig a legegyszerűbb talán ez lehetne: itt van a világjárvány, elkészült végre a megoldás, tessék mindenkinek szépen élni vele, tegye mindenki szabaddá a vállát egy szuri erejéig. De ASAP. A kommunikációs feladat ennél sokkal árnyaltabb és a kritikus többség megdolgozására, a beláttatásra fókuszál.
Az amerikai kampány – az amerikai gyártó, Pfizer koordinálásában – az érzelmeket célozta meg egy különlegesen okos sorozatban. A kisvideók olyan emberi pillanatokat mutatnak meg, ahol a személyesség nem kiváltható, nem ültethető át virtuális találkozókra, olyan erős érzelmi mikrokozmoszok, amiket csak emberi érintéssel, tényleges találkozással lehet megélni. Csavar a szpotokban, hogy először egy-egy válasz, egy-egy indok jelenik meg a képernyőn és csak utána írják ki a kérdést: miért is fogod beoltatni magad. A nézőnek nehéz kivonnia magát a szentimentális dózis alól.
A fősor a tudomány, a kutatói eredmények elfogadását hozza be: a kutatók lehetővé tették, de az emberek kellenek ahhoz, hogy megvalósuljon. (Tudniillik véget vetni a járványnak.) A Pfizer egy másik reklámfilmben is azt hangsúlyozza: a tudósok, globálisan együttműködve, megfeszítetten dolgoztak és dolgoznak azon, hogy a járványra ellenszert dolgozzanak ki, engedjük át magunkat a bizalomnak, mert a tudomány nyerni fog. (Science will win.)
Érdemes feltenni a kérdést, hogy a közszereplők közül a politikusok, a népszerű influenszerek, vagy a kutatók kommunikációja a leghatékonyabb a fordulat elérésére. Mert a tudomány nyerésre áll, de az emberiség még nem. És most a kommunikáció vállát nyomja az egyik legsúlyosabb teher.