Elvis Presley influencerkampánya a polio vakcina mellett
A negyvenes-ötvenes években a járványos gyermekbénulás (polio) sokezer gyermekéletet követelt, és sok tízezer gyermek lebénulásáért volt felelős az Egyesült Államokban (is). A járványt folyamatosan lokális karanténokkal, a gyerekek otthontartásával próbálták kordában tartani – míg az ötvenes évek közepére megszületett végre a vakcina. A gyerekeket ugyan beoltották vele, de a járvány végét csak az hozta volna el, ha sikerül elérni a kritikus átoltottsági szintet. A tinédzserek és a fiatal felnőttek azonban úgy érezték, ők nem tartoznak a kritikus célcsoportba így ódzkodtak az oltás beadatásától. A helyzeten rontott az is, hogy egy akkori média megmondóember szerint az oltás halálos lehet, mert legyengített vírusokat tartalmaz…
A kor legnépszerűbb tévéműsorában, az Ed Sullivan showban a fiatal sztár és bálvány Elvis Presley adta elő a Hound Dog című nagysikerű számát. Előtte azonban az élő adásban nyilvánosan beoltatta magát a polio elleni vakcinával. A (pozitív) hatás nem mardt el, a fiatalok tömegesen oltatták be magukat és a következő évre visszaszorultak az új esetszámok, majd meg is szűnt a járvány. #Influencerkampány. #1956