„Az igazi területem, ahol tényleg jólérzem magam, az a rögtönzés” – Bősze Ádám, zenetörténész, zenei antikvárius, rádiós műsorvezető, a Magyar Antikváriusok Egyesületének elnöke

„A Zeneakadémiát úgy szokták aposztrofálni, hogy a magyar zeneművészet temploma. Menj el egy templomba – ott is idősek lesznek” – mondja el Bősze Ádám zenetörténész a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában, akivel arról is beszéltünk, mennyire befeszültek vagyunk közönségként egy komolyzenei koncerten. „A köhögéssel küzdő hallgató alig várja, hogy a zenekar fortissimo játsszon, hogy legalább egy próbaköhögést el tudjon ereszteni” – magyarázza Bősze Ádám. A népszerű zenetörténésszel saját láthatóságáról, brandjéről is beszélgettünk. „Szerencsés ember vagyok, mindig azt csináltam, amit szerettem – nem mindig addig csináltam, ameddig szerettem” – meséli korábbi feladatairól, hozzátéve, egy idő után tudatosan elkezdte lehántani azokat a tevékenységeket, amik nem tartoztak a klasszikus zenéhez, vagy a zenetörténethez.

„Amit én magam elé tűztem, az a zenetörténetről és a zenetörténet résztvevőiről való beszéd és írás, azért, hogy fölkeltsem a hallgató, vagy az olvasó érdeklődését egy-egy zenemű meghallgatása iránt. Zenéről én egyáltalán nem beszélek, vagy ha beszélek, akkor nagyon-nagyon távolról. Én csak próbálom húzni a mézesmadzagot és próbálom rávezetni a hallgatót arra, hogy milyen jó lehet egy klasszikus zeneművet meghallgatni, mert az szellemi örömöt ad” – számol be Bősze Ádám. Hozzáteszi: „azt a szellemi szűkülést, hogy csak a nevettetés legyen a cél, ezt nem tudom vállalni. Az igazi területem, ahol tényleg jólérzem magam, az a rögtönzés”.