Bejegyzések tőle Bőhm Kornél

Tornasorba rendezzük a főgonoszokat – Gombos Gáspár, látványtervező a Krízisek és pofonok podcastban

Már a legegyszerűbb síkidomok, akár csak görbe vonalak képesek irányítani, terelgetni a gondolkozásunkat. Egy háromszög csúcsához közeledő kör diszkomfortot okoz. Ha egy nagy négyzet egy kisebb négyzet fölé kerül, veszélyt érzékelünk, aggódni kezdünk. Egy fölfelé görbülő vonal nevető szájat idéz fel és jókedvre deríthet. Az animációnak végtelen lehetősége van, hogy megragadja az emberi fantáziát – erről beszélgetünk Gombos Gáspár látványtervezővel, a Pixoloid studios társalapítójával.

Brit poénok

Beindult a dilivonat a nagy-britanniai márkáknál, egymást felüllicitálva figurázzák ki Boris Johnson miniszterelnök – egyelőre csak beidőzített – leköszönését.

Riszálom úgy is, úgy is

Az egyébként viszonylag óvatos magyar reklámpiacon is több villongás, erőfogtatás volt már lefedettség, hálózatgyorsaság tekintetében, sőt, még perek is zajlottak, hogy a bíróság döntse el, kinek gyorsabb, szélesebb lefedettségű a hálózata.

És ezt lehet?

Az év vége mindig tartogat elborzasztó meglepetéseket. Nincs idő végiggondolni a hirdetések sztorivezetését? Esetleg felülkerekednek a nem szakmabeli megbízók, akik életük kreatív ötletét verik keresztül a szervezeten? Minden eset mögött más-más emberi tragédiák húzódhatnak meg. De a külső szemlélőt ez nem vigasztalja.

Electrolux: Ezt nem mossák tisztára

Megkeresésre az Electrolux közölte: a jövőben nem szponzorálja Lakatos Márk nemrégiben indult online műsorát. A döntés túlmutat önmagán, és, gyaníthatóan egyre többször fogunk értesülni a partnerségi kapcsolatok hasonló megszűnéséről.