„Meghívtam olyanokat, akiktől úgy gondoltam, hogy nagyon sokat fogok tudni tanulni” – Somogyi Hajnalka, kurátor, az OFF-Biennálé alapító-vezetője

„Arról szól a keretezés, hogy a rettenetesen sokrétű életműből mit emel be, mit hagy ki és mit rak mellé” – mondja el Somogyi Hajnalka, kurátor, az OFF-Biennálé alapító-vezetője a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában. Mint rámutat, a kurátor egy nagyon érdekes figurája a művészeti életnek, az a feladata, hogy megmutassa miről szól most a művészet – hogy a művészet milyen módon szól hozzá ahhoz, ami történik körülöttünk.  

„Az igazi területem, ahol tényleg jólérzem magam, az a rögtönzés” – Bősze Ádám, zenetörténész, zenei antikvárius, rádiós műsorvezető, a Magyar Antikváriusok Egyesületének elnöke

„A Zeneakadémiát úgy szokták aposztrofálni, hogy a magyar zeneművészet temploma. Menj el egy templomba – ott is idősek lesznek” – mondja el Bősze Ádám zenetörténész a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában, akivel arról is beszéltünk, mennyire befeszültek vagyunk közönségként egy komolyzenei koncerten.

„Ki tudunk találni egy képzettársítást” – Négyesi Tamás, marketingszakember

„Persze, ha ez könnyű lenne, mindenki ezt csinálná – ha meg mindenki ezt csinálná, akkor már mégse lenne könnyű” – mutat rá egy furcsa paradoxonra Négyesi Tamás.

„Folyamatosan romló betegség, ha nem csinálunk vele semmit” – Bőhm Andrea addiktológiai konzultáns

ez egy olyan fajta betegség, ami lefele mozog magától – egyszer csak fog kelleni benne egy segítség, vagy egy temető

„Az alkotás öröme, vagy a kudarc súlya az AI-ban sohasem lesz meg” – Redl Zsófia, online marketing szakember

A láthatóság fogalma átalakult – az elérésen túl sokkal inkább a bizalmi faktorok lettek fontosak – állítja Redl Zsófia, online marketing szakember a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában. A Doppio Creative alapítója hozzáteszi, az a mutató, amit like-ként ismerünk mindannyian, az rettentően veszít a jelentőségéből.