„Adatokkal próbálunk valamilyen retorikai alakzatot alátámasztani” – Bátorfy Attila, adatvizualizációs szakember, az ELTE BTK Média tanszékének oktatója

„A borzasztó, illetve félrevezető ábrázolások száma jelentősen megnőtt” – állítja Bátorfy Attila, adatvizualizációs szakember, az ELTE BTK Média tanszékének oktatója a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában. A szakértő elmondja, a láthatóvá tétellel felruházzuk a tényeket azzal a mágikus tulajdonsággal, hogy még keményebbé válhatnak. Sok mindent lehet sokféleképpen ábrázolni, akár különféle grafikai típusokkal, de nem lehet mindent mindennel ábrázolni” – húzza alá Bátorfy Attila. 

„A bizonytalanság az kitetté tesz a manipulációval szemben” – Szabó Eszter Judit, a pszichoforyou alapítója

„Nem meghallgatni akarjuk egymást, hanem elhallgattatni” – mondja el Szabó Eszter Judit, a pszichoforyou alapítója a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában, hozzátéve, a politikai manipuláció egy gyermeki helyzetbe helyezi a másikat, visszazuhanunk egy olyan állapotba, ahol szófogadó, engedelmes gyerekekké válunk, függetlenül attól, hogy már felnőtt emberek vagyunk.

„A GDP-t nem lehet megenni, a kenyeret viszont igen” Szabó Andrea, választásszociológus

„A GDP semmit nem mond, a GDP-t nem lehet megenni, a kenyeret viszont igen” – hívja fel a figyelmet Szabó Andrea szociológus, politikatudós a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában, hozzátéve: A hétköznapi emberek számára valójában az infláción keresztül jelenik meg leginkább az, hogy ők hogyan érzik magukat a gazdasági helyzetben, mit értékelnek.

„Megpróbálják a reprezentációt jobban a valósághoz igazítani” – Vécsey Virág kultúrakutató

„Ez egy tudatos vállalás - Hollywood ilyenkor állást foglal” – mondja el Vécsey Virág kultúrakutató az animációs filmekben egyre többször felbukkanó ideológiai tartalmakkal kapcsolatban a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában. az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének oktatója hozzáteszi, a politikai ideológiai vállalásoknál szempont, hogy képes legyen azért bevonzani elegendően nagy közönséget. Így azért ezek a vállalások nem a lehető legprogresszívebbek lesznek és lehetőség szerint nem akarnak nagy ellenállásba ütközni. „Megpróbálják a reprezentációt jobban a valósághoz igazítani” – húzza alá az ideológiai vállalások egyik ilyen irányával kapcsolatban a kultúrakutató.