„A kampány célja végső soron a szavazat maximalizálása” Tóth Csaba, politológus

„Nem az a feladat, hogy népszerűt mondjak, hanem hogy szavazót szerezzek – és szavazót azzal nem tudok szerezni, ha ugyanazt mondom, mint mindenki más” – hívja fel a figyelmet a kampánystratégiákkal kapcsolatban Tóth Csaba.

„Átrakják egy párezer kilométerrel odébb” – Segyevy Dániel geográfus

Azért készült ilyen lassan mert ez a méretarány volt a határa annak, amit a Szovjetunióban még nem titkosítottak

„A béke szó fosztóképzőt jelentett valójában” – Unger Gabriella történész, levéltáros

„A béke szót hozzákötötték mindenhez, ez kifejezetten egy propagandatechnika volt. Munkával védjük meg a békét, tanulással védjük meg a békét. Ez egy fosztóképzőt jelentett valójában, ami a békepap kifejeznél nyilvánult meg a legjobban” – mutat rá Unger Gabriella.

„A nap végén ezeket is levágják” – Domján Flóra környezetgazdász, humánökológus

„Az egy tévhit, hogy van olyan, hogy halállal nem járó állati eredetű termék” – állítja Domján Flóra környezetgazdász, humánökológus a Krízisek és pofonok podcast legfrissebb epizódjában. A szakértő rámutat, a nap végén ezeket az állatokat is levágják. „Ha mindenki háztáji marhát szeretne fogyasztani, akkor az űrben kell majd legeltetni őket. Nincsen annyi földterület, amivel 8 milliárd embert el lehet látni legelőn legeltetett marhákkal”