
Mi az abszolút zene? – Bartók György a Krízisek és pofonok podcastban
Ha már zenei manipuláció, nem lehetett megkerülni a karmester szerepét, ahogy Bartók György zeneszerző rámutat: a karmester közvetlenül egyetlen hangot sem hoz létre, mégis ő éri el, hogy a zenekar azt és úgy játsszon, ahogy ő elképzeli, eltervezi.

Tornasorba rendezzük a főgonoszokat – Gombos Gáspár, látványtervező a Krízisek és pofonok podcastban
Már a legegyszerűbb síkidomok, akár csak görbe vonalak képesek irányítani, terelgetni a gondolkozásunkat. Egy háromszög csúcsához közeledő kör diszkomfortot okoz. Ha egy nagy négyzet egy kisebb négyzet fölé kerül, veszélyt érzékelünk, aggódni kezdünk. Egy fölfelé görbülő vonal nevető szájat idéz fel és jókedvre deríthet. Az animációnak végtelen lehetősége van, hogy megragadja az emberi fantáziát – erről beszélgetünk Gombos Gáspár látványtervezővel, a Pixoloid studios társalapítójával.

A meggyőzés nem egy tömegműfaj – Györffy Kinga retorikai tanácsadó
A Krízisek és pofonok podcast aktuális adásában egy retorikai tanácsadó volt a vendégem. Györffy Kinga szerint a rábeszélés sokkal sandább eljárás a meggyőzéssel szemben, mert azt sugallja, olyasmire akarjuk rávenni az illetőt, amit maga igazából nem szívesen vállalna.

Kompenzál a kaméleon – Werlein Anna, biológus a Krízisek és pofonok podcastban
A Krízisek és pofonok podcast heti adásában a természeten belüli manipulációról beszélgettünk. Werlein Anna biológus számtalan példát tudott hozni az állatok, a növények és a gombák világából is, amelyek meggyőzően mutatták: az evolúció díjazza a megtévesztést, az átverést.


